Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szociális akadémiát tervez Michl József Tatán

Bensőséges ünnepség keretében nyújtotta át a mosonmagyaróvári Giesswein Sándor Emlékbizottság nevében Csapó István elnök és Nagy József címzetes prépost Michl József tatai polgármesternek az emlékérmet, amelyet 2006 óta ítélnek oda a hazai kereszténydemokrácia és keresztényszocializmus egyik alapítójának tartott pap-politikus emléke ápolásáért. Michl József polgármester ez alkalommal jelentette be, hogy Tatán szociális akadémiát kívánnak alapítani, az e területen dolgozók képzése, segítése céljából.


Dátum: 2009-11-17 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:48.930869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek