Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakosságbarát ügyintézés Békéscsabán

Integrált ügyfélszolgálati rendszert alakított ki Békéscsaba, amelynek révén a lakosság egy helyen intézheti önkormányzati, valamint a különböző szolgáltatókkal kapcsolatos ügyeit - közölte a város polgármestere keddi békéscsabai sajtótájékoztatóján kedden.


Dátum: 2009-11-17 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:53.493262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vantara Gyula elmondta, hogy olyan ügyfélszolgálati rendszert alakítottak ki a polgármesteri hivatal okmányirodája mellett, ahol az önkormányzatot érintő ügyek intézésén túl a lakossági szolgáltatókkal is fel lehet venni a kapcsolatot.

A 40 millió forintból kialakított 300 négyzetméteres ügyféltérben eddig a városi hulladékszálló, a vízszolgáltató és a parkolásai ügyeket intéző cég nyitott irodát. Ebben a létesítményben kaphatnak választ az érintettek a készülő szennyvízcsatorna-beruházáshoz kacsolódó kérdéseikre is.

A polgármester hozzátette: egyeztetést folytatnak a gáz- és áramszolgáltatókkal is a betelepülésről, de lehet, hogy a posta is részleget nyit az új központban.

Kapcsolódó elemek