Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai Ildikó szereptévesztésben van

Lendvai Ildikó szereptévesztésben van, a szocialistáknak ugyanis nem megrendelőként kellene fellépniük a Sajóbábonyban történtek kapcsán, hiszen hét és fél éve ők vannak kormányon - mondta sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. Hozzátette: az MSZP az egyik fő felelőse annak, hogy ma Magyarországon a kormány képtelen garantálni az embereknek a védelem jogát.


Dátum: 2009-11-18 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:04:28.942455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az MSZP az egyik fő felelős azokért az állapotokért, amelyek ma Magyarországon uralkodnak, és azért, hogy vannak egész megyék, régiók, ahol az emberek félnek kimenni az utcára.

2006 óta világosan lehet látni, hogy ez a rendőrség ebben a formában képtelen garantálni a magyar emberek biztonságát - mutatott rá. Emlékeztetett: 2006 óta az MSZP által vezetett kormányok egyetlen érdemi lépést sem tettek azért, hogy ez a helyzet javuljon, csak össze-vissza beszéltek és bűnözőket mentegettek különböző, hajánál rángatva előhúzott érvekkel.

E helyett - folytatta Szijjártó Péter - cselekedni kellett volna, volt rá hét és fél év. Mint mondta: ma háromezerrel kevesebb rendőr van, mint amennyire szükség lenne, illetve amennyit a törvény előír; egész régiókban félnek az emberek, ha pedig odavezénylik a rendőröket, akkor megyék és nagyvárosok maradnak rendőrök nélkül.

Lendvai Ildikó azon felszólítására, hogy a Fidesz szakítson meg minden kapcsolatot a Jobbikkal, Szijjártó Péter úgy reagált: nekünk semmifajta kapcsolatunk nincsen a Jobbikkal.

Kapcsolódó elemek