Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánynak nincs átfogó környezetvédelmi jövőképe

Hiába fogalmazódtak meg a hat esztendővel ezelőtti célok, mert azok nem váltak a kormányzati politika szerves részévé. Az Országgyűlés által, sok esetben teljes egyetértéssel elfogadott általános stratégiákat rendre felülírták az ágazati cselekvési tervek. Így aztán a II. Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) is sok tekintetben csak írott malaszt maradt - mondta az Országgyűlés szerdai vitanapján Bencsik János, a Fidesz vezérszónoka.


Dátum: 2009-11-18 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:04:29.653118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A most induló hat esztendős nemzeti környezetvédelmi program is beszédes, hiszen már az elején az olvasható, hogy Magyarországnak nincs átfogó, hosszú távú, széleskörű társadalmi és politikai konszenzuson nyugvó jövőképe, amelynek környezeti dimenziója, a társadalmi-gazdasági folyamatokba történő beágyazottsága egyértelmű alapot, vagy legalább kiindulási pontot jelentene a program számára a jelenlegi helyzet és a jövőkép összekapcsolásához. Ez bizony nagyon nagy baj. És ennél még nagyobb baj az, hogy hét és félévnyi kormányzás után sem tudott a szocialista kormányban megfoganni ez a jövőkép - fogalmazott Bencsik, majd hozzátette: a legnagyobb baj mégis az, hogy a napi kormányzási gyakorlat számos pontjában a korábbi környezetvédelmi programmal is szembe masírozott, és ennek a jelei érzékelhetők most is.

Az előterjesztés szinte utalást sem tesz arra, hogy miként valósul meg a környezetpolitika ágazati integrációja. De nem létezik olyan intézmény sem, amely képes lenne a környezeti, társadalmi és gazdasági kérdések együttes kezelésére. A továbbiakban pontról-pontra szembesítette a kormányt az NKP-ban megfogalmazott célok, és a konkrét kormányzati cselekedetek közötti ellentmondásokra - mutatott rá a képviselő.

A klímaváltozás nemzetbiztonsági kérdéssé vált. Az elsődleges szempont azon képességek fejlesztése lesz, amelyek segítségével a romló életkörülmények is túlélhetőek lesznek, és amelyekkel hosszútávon is biztosítható az egyén és a közösség biztonságos, és emberhez méltó élete - hangsúlyozta, majd így folytatta: a sikeres üvegházgáz-kibocsátás csökkentése, valamint az alkalmazkodási feltételeink megteremtése érdekében, az elmúlt esztendő során egyhangú döntéssel elfogadtuk Magyarország Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáját. A stratégia a kormány számára kötelezővé tette két éves cselekvési tervek elkészítését, melyekben a konkrét feladatok meghatározására, és a végrehajtáshoz szükséges eszközök biztosítására is figyelemmel kell lenni. A kormány elszabotálta a cselekvési terv elkészítését, és ezzel veszélybe sodorta az ország Európai Unió által előírt klímakötelezettségeinek sikeres teljesítését. Ami még ennél is nagyobb baj nem tett érdemi lépéseket az elkerülhetetlen változásokhoz való alkalmazkodás feltételeinek megteremtésére sem - jelentette ki Bencsik János.

A Fidesz politikusa arra is emlékeztetett, hogy néhány kormánypárti képviselő indítványára - megkezdődött a Vásárhelyi-terv parlament általi újratárgyalása, és az eredeti céljaitól történő teljes megfosztása. Amennyiben a kormánytöbbség támogatni fogja a javaslatot, akkor a megépülő víztározók csak árapasztó funkcióval rendelkeznek majd, a vízvisszatartási és öntözési célú hasznosításuk teljességgel ellehetetlenül, így folytatódhat az Alföld elsivatagosodása is. A helyzet igencsak pikáns, miután a bizottsági meghallgatáson a tárca képviselője támogatásáról biztosította a szóban forgó javaslatot. A most tárgyalt program viszont ellenkezőjét tartalmazza. Akkor most melyik a hiteles álláspont? Egyedi esettel állunk szemben, vagy általánosítható ez a magatartás a program egészére? - tette fel a kérdést Bencsik. Miközben az NKP lelkesen foglalkozik az ökogazdálkodás feltételeinek javításával, valamint a hagyományos mezőgazdasági módszerek felelevenítésének fontosságával, addig képviselői indítvány a monokultúrás, nagyüzemi, intenzív gazdálkodás feltételeit kívánja elősegíteni - jegyezte meg. Az NKP többször is a célok között említi a területfejlesztés, az agrárpolitika és környezetpolitika megfelelő összehangolásával a vidék természeti és kulturális értékei védelmének, valamint a természeti erőforrások fenntartható használatának elősegítését oly módon, hogy a vidéken élők számára megfelelő megélhetési színvonalat nyújtson. A jelek viszont arra utalnak, hogy egy ilyen szemlélet Magyarországon egyelőre legfeljebb a kommunikáció szintjén létezik. Pedig az elnéptelenedő vidék földjei, vizei spekulánsok kezébe kerülhetnek. Az eddigi zsebszerződések már 700 ezer hektár földet juttattak külföldiek kezébe. Ezért Magyarországnak is élnie kell a kettős szabályozás lehetőségével. Szélesíteni kell a kistermelői értékesítés lehetőségeit -fogalmazott Bencsik.

A közlekedésből származó levegőszennyezés ellen is keresztes háborút hirdet a program. Ezzel szemben a kormány 2007-ben a gépjárműadó szabályozását ezzel ellentétesen változtatta meg. Megszűnt a legkorszerűbb, szigorú környezetvédelmi követelményeket is teljesítő gépjárművek után járó adókedvezmény - közölte Bencsik, majd hozzátette: Panaszkodik a javaslat arra is, hogy teret veszített a vasúti közlekedés a közútival szemben. Már hogy a fenébe ne veszített volna, amikor maga a kormány idézte elő ezt a helyzetet. Miután nem vezette be az egységes úthasználati díjat, így Európa tranzit teherforgalma Magyarországon át dübörög. Közúton. A közlekedési eredetű szálló por mértéke az utóbbi hat évben közel harminc százalékkal növekedett. A gyermekekre és a felnőttekre nézve kiemelt egészségügyi kockázatot jelent.

A továbbiakban szólt arról, hogy éppen most van a parlament előtt a vasúti szolgáltatás átalakítását szorgalmazó törvénytervezet. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa jogszabálysértőnek találta, mert hiányoznak mögüle a jogszabályok által előírt környezeti hatástanulmányok. Mert, a biztos tisztában van azzal, hogy a vasút átalakítása környezetvédelmi és területfejlesztési kérdés is, nem egyszerűen csak költségvetési tétel.

Bencsik János az ország energiaellátási biztonságával kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországnak mind a mai napig nincs jóváhagyott energiahatékonysági cselekvési terve. 2010 júniusáig a megújuló energia használatra vonatkozó nemzeti cselekvési tervet is le kellene adni Brüsszel számára, de nem nagyon látszik, hogy készülne. A Nemzeti Energia Program keretében meghirdetett pályázatok mindössze a lakosság egy százalékát érték el, és összességében 0,1 százalékos energia-megtakarítást eredményezett. A jelenlegi szétaprózott, áttekinthetetlen, bürokratikus pályázati rendszer ezeket a kitűzött energiahatékonysági célokat nem képes megvalósítani. Ezért egy új, forráskoordinált, egyszerű, ellenőrizhető egyablakos pályázati rendszerre van szükség - húzta alá a honatya.

Nos, az elmondottak után talán bátrabban jelenthetjük ki azt, hogy az NKP-ban megfogalmazott környezetpolitikai célok, valamint a Kormány-gyakorlat nincsenek összhangban - fogalmazott a Fidesz vezérszónoka, aki úgy vélekedett: ha a kormány részéről - a szaktárca képviselőin kívül - elolvasta volna ezt a dokumentumot, akkor valószínűleg nem engedték volna benyújtani, hiszen talán még emlékszünk a bevezetőben szereplő gondolatra: "Magyarországnak nincs átfogó, hosszú távú, széleskörű társadalmi és politikai konszenzuson nyugvó jövőképe. "Valóban nincs, pedig nagy szükség lenne rá! Magyarországnak olyan összkormányzati szinten koordinált stratégiára, ágazati politikákba integrált cselekvési tervekre van szüksége, amely elsődleges feladatnak tekinti a nemzetbiztonsági szempontok érvényesítését - zárta felszólalását Bencsik János.

Kapcsolódó elemek