Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budai lebuktatta az MSZP-t: a Zuschlag-ügy kézi vezérléses pénzosztás volt!


Dátum: 2009-11-19 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:04:51.835705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amit eddig Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Szilvásy György és a többi szocialista politikus tagadott, azt immár Nyakó István és Budai Bernadett is bevallotta, ország-világ elé tárta.

Nyakó István a napokban elismerte: a Zuschlag-modell alapját a kézi vezérléses pénzosztás képezte. Budai Bernadett pedig úgy fogalmazott, hogy a Zuschlag-ügy a kézi vezérléses pénzosztás kapcsán híresült el. Nyakó és Budai tehát lebuktatták az MSZP-t, végre beismerő vallomást tettek: a Zuschlag-ügy kézi vezérléses pénzosztás volt. Remélhetőleg ez a nyilvános beismerés az ügyben eljáró hatóságok figyelmét is felkelti.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek