Szocialista provokáció Győrött?
Csalás és személyes adattal való visszaélés miatt feljelentést tesznek győri fideszes önkormányzati képviselők ismeretlen tettesek ellen, akik szerintük álnéven hang- és videoanyagot terveznek megjelentetni a velük történt telefonbeszélgetések nyomán - közölte csütörtökön sajtótájékoztatón Borsi Róbert, a párt városi frakciójának szóvivője.
Dátum: 2009-11-19 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:04:57.323033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Feltételezhető, hogy hamis, lejárató hang- és videoanyagot vágnak össze azok az ismeretlenek, akik telefonon tettek fel provokatív kérdéseket a képviselőknek - mondta Borsi Róbert.
A frakciószóvivő szerint a Szombathelyen történt hasonló események megalapozzák ezt a gyanút. A vasi megyeszékhelyen ugyanis ilyen módon készítettek hamis anyagokat - szerinte a szocialisták megbízásából -, és tették fel az internetre.
Szerdán nyolc fideszes győri önkormányzati képviselőt hívtak fel - a szóvivő szerint álnéven - telefonon a fidesz.hu internetes oldal nevében. A telefonáló Nagy Kolos néven mutatkozott be, és három témában kérdezte a politikusokat, kért adatokat, valamint hamis email-címre önéletrajzot is kért.
A beszélgetések témái között volt a hétvégi csornai időközi választás. A telefonáló többek között arra volt kíváncsi, hogy győri Fidesz-aktivisták segítenek-e a kampányban? Milyenek a választás kilátásai? Tervezi-e a Fidesz plakátok leszaggatását?
A másik kérdéskör Szijjártó Péter parlamenti képviselőre vonatkozott, és Borsi Róbert szerint elsősorban az elmúlt időszak "műbalhéival" volt kapcsolatos.
Harmadrészt pedig a győri szocialisták elnöke, Neupor Zsolt személyiségét firtatta a kérdező. Becsmérlő szavakat használt, a szóvivő szerint azért, hátha az érintett képviselő ezen kapva kap, és hasonló módon vélekedik a megyei szocialista elnökről.
Csütörtökön a Fidelitas győri szervezetének vezetőjét kereste meg egy Horvát Kolos néven bemutatkozó ismeretlen, aki a Hír TV Célpont című műsora munkatársának adta ki magát.
Borsi Róbert közölte: felszólítják az MSZP-t, hogy azonnal határolódjon el e jogsértő cselekményektől.