Matolcsy György és Göke Frerichs találkozója
Göke Frerichs, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke szerint a magyar gazdasági eredmények jó tapasztalatként szolgálhatnak az Európai Unió számára, abból a szempontból, hogy hogyan lehet a növekedés gyorsítását a foglalkoztatás javításával egyszerre megvalósítani - nyilatkozta Matolcsy György gazdasági miniszter a bizottsági elnökkel folytatott budapesti tanácskozását követően pénteken.
Dátum: 2002-03-08 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:19.988337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter az elnök véleményét ismertetve elmondta: az EU-ban jelenleg az alacsony infláció és pénzügyi egyensúly a fő gazdasági prioritás, ehelyett azonban nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gazdasági növekedésre és a munkanélküliség csökkentésére. Ennek vizsgálatára készül egy olyan javaslat tervezet, amelyhez magyarországi tapasztalatokat is fel kívánnak használni - tolmácsolta Göke Frerichs szavait Matolcsy György utalva arra, hogy hazánkban ezt a célt már sikerült elérni. Hozzátette, hogy a bizottsági elnöktől meghívást kapott egy jövőbeni konzultációra.
A miniszter szerint Göke Frerichs elismerően szólt a magyar gazdasági eredményeken kívül a Széchenyi-tervről is. Az elnök különösen azt becsülte nagyra, hogy a gazdaságélénkítő program megalkotása előtt arról több mint száz szervezet - köztük cégek, szakszervezetek, befektetők - véleményét kérte ki a kormányzat.
Matolcsy György szólt arról is, hogy Göke Frerichs támogatja Magyarország EU integrációját, egyetértve azzal, hogy a legfontosabb szempont a csatlakozás időpontjának tartása.
A civil szervezetek hivatalos európai fórumaként számon tartott Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a Római Szerződéssel hozták létre 1957-ben.
A 222 tagból álló testület politikai pártokhoz nem kapcsolódva fejt ki tanácsadói tevékenységet az EU Tanácsa, az Európai Bizottság és az Európa Parlament számára.