Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kihelyezett ülésen a nemzetbiztonsági bizottság: nem sok újdonság

Az Információs Hivatal működésével ismerkedett keddi kihelyezett ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Kövér László a testület elnöke ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, sok újdonsággal nem szembesültek a látogatáson.


Dátum: 2003-04-29 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:25.217368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László a bizottság fideszes elnöke az ülést követően az MTI-nek elmondta: Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár meghívására informális ülésen vettek részt a képviselők, hogy azok is megismerkedhessenek az Információs Hivatal felépítésével, működésével, akik korábban nem voltak a bizottság tagjai.

Tóth Károly a testület MSZP-s alelnöke közölte: a kihelyezett ülés második részében a képviselők az IH vezetőitől és munkatársaitól tájékozódtak az iraki hadművelet utáni lehetséges helyzetről, mozgástérről.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a tájékoztatás sok új információt nem tartalmazott a bizottság tagjai számára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek