Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távozzanak a valódi felelősök a földmutyi miatt!

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatói érvénytelenítették a haszonbérleti pályázatokat, de a valódi felelősök megnevezése elmaradt - fogalmazott Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-11-20 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:14.254238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Távozzanak a valódi felelősök a földmutyi miatt! (Budai Gyula)

Budai Gyula kifogásolta, hogy az érvénytelenített haszonbérleti szerződések miatt olyan személyekre akarják - mint mondta: pestiesen szólva - ráhúzni a balhét, akik csak a munkájukat végezték.

Budai Gyula úgy tudja, három emberrel akarják elvitetni a balhét: Balogh Tamással, a Pest megyei területi iroda hétfőn kirúgott vezetőjével, Tóth Évával, a Nemzeti Földalap jelenlegi igazgatójával és Horgosi Zsolttal, az erdőgazdasági igazgatóság igazgatójával.

A politikus szerint mind Kamarás Miklós, mind pedig Benedek Fülöp tudatában volt annak, hogy visszadátumozott okiratot írnak alá a Pest megyei haszonbérleti pályázatok ügyében.

A Magosz szövetségi igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: öntsünk végre tiszta vizet a pohárba, mivel mindenki tudja, hogy Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettes nélkül semmi nem történhet a vagyonkezelőnél.

A 35 ezer hektár állami földre kiírt haszonbérleti pályázat azonnali hatállyal történő visszavonását követeli a Magosz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től és azt is szeretnék, ha a vagyonkezelő moratóriumot hirdetne. Budai követeléseit azzal indokolta, hogy szerinte valamennyi területi irodára beérkező pályázat esetében hasonló visszaélések érhetők tetten, mint amilyenek miatt az MNV vezérigazgatója a napokban érvénytelenítette a Pest megyei 2.500 hektár állami földterületre kiírt haszonbérleti pályázatot.

A fideszes honatya szerint a Pest megyei területi irodán történtek igazi felelőse Kamarás Miklós, az MNV vezérigazgatója és Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettes, akiknek távozniuk kellene a közéletből. A legnagyobb felelősség - fogalmazott - Oszkó Pétert, az MNV-t felügyelő "alkalmatlan" pénzügyminisztert terheli, és amióta ugyanis ő felügyeli az MNV-t, "szabályos ámokfutás történik a vagyonkezelőben az állami földek értékesítése és a haszonbérleti pályázatok kiírása" ügyében. Budai úgy vélte, hogy a pénzügyi tárca vezetőjének vissza kellene mennie inkább adótanácsadó cégébe, és ismét offshore cégek létrehozásával kellene foglalkoznia.

Budai azt is megfogalmazta, hogy a kormány nem képes megállítani az állami földek kiárusítását, és hagyja, hogy a szocialista agrárlobbi szerezze meg az állami földeket. A politikus beszámolt arról, hogy büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, mert álláspontja szerint "trükköznek" az állami földek haszonbérletére kiírt pályázatok érkeztetésével, elbírálásával az MNV-n belül. A konkrét esettel kapcsolatban Budai Gyula azt mondta: a 2.500 hektáros Pest megyei terület haszonbérletére érkezett pályázatokat idő előtt felbontották, s a felbontás tényét visszamenőleges dátummal próbálták legalizálni.

Budai Gyula kifejtette: november 9-én a beérkezett pályázatokat a Pest megyei területi irodán arra nem jogosult emberek felbontották, felbontva juttatták el az MNV-hez. Ez után, november 10-én, egy visszamenőleges dátumú ügyirattal próbálták legalizálni a jogtalan lépést úgy, hogy visszamenőlegesen nevezték ki annak a kétfős értékelő bizottságnak a tagjait, amely minden pályázat felbontásánál jelen van.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3207, 'source_type': 'media', 'source_id': 4007, 'target_type': 'article', 'target_id': 94525, 'relation_type': 'describes'}