Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tárlat az Olof Palme Házban

Immár harmadszor rendeznek tárlatot nagy méretű, színes, nonfiguratív festményekből Budapesten, az Olof Palme Házban. A Méretes képek - Szabad festészet című, szerdán megnyíló kiállításon tizenöt, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéhez tartozó művész munkája látható.


Dátum: 2003-04-29 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:26.365075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hévízi Éva, a kiállítás rendezőjének tájékoztatása szerint az érdeklődők többek között Bikácsi Daniella és Végh András Munkácsy-díjas, valamint Polgár Csaba Ferenczy-díjas, illetve Szegedi Csaba Barcsay-díjas festőművészek munkáit tekinthetik meg. Mellettük Balla Attila, F. Farkas Tamás, Győri Márton, Légrády Viktor, Leitner Barna, Mayer Berta, Kovács Péter Balázs, M. Novák András, Szilárdi Béla, Szily Géza és Wagner János egy-egy alkotása szerepel a tárlaton.

- A kiállított képek mérete esetenként eléri a 6x4 métert, így a művészek korlátlanul kiélhették alkotói szenvedélyüket, nem kötötte őket az előre gyártott képkeret - fogalmazott Hévízi Éva. A tárlat május 18-ig tekinthető meg a XIV. kerület, Palme sétány 1. szám alatti intézményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek