Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán új alapokra helyezné a magyar-orosz kapcsolatokat

XXI. századi alapokra kell helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat - hangzott el Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Orbán Viktor megbeszélésén Szentpétervárott. A Fidesz elnöke az Európai Néppárt alelnökeként kapott meghívást a kormányzó Egységes Oroszország Párt XI. kongresszusára, ahol négyszemközt tárgyalt a volt orosz elnökkel, jelenlegi miniszterelnökkel.


Dátum: 2009-11-22 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:32.102443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az embernek néha az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak területe, fennhatósága alatt van az orosz-magyar ügy, ennél a két ország többet érdemel - mondta el Orbán Viktor. Jeleztem Vlagyimir Putyinnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat - tette hozzá a polgári kormány miniszterelnöke.

Szeretnénk egy XXI. századi partnerséget kialakítani, hogy más legyen a kapcsolatunk a jövőben, mint amilyen a múltban volt, és ne térjünk vissza soha abba az orosz-magyar kapcsolatrendszerbe, amiben a XX. században éltük az életünket - fejezte be gondolatát az Európai Néppárt alelnöke.

Kapcsolódó elemek