Így kormányoztok ti
A Fidesz ismét a szocialisták és a szabad demokraták korruptságára vonatkozó idézetekkel reagált az MSZP vasárnapi sajtótájékoztatójára.
Dátum: 2009-11-22 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:34.669484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő úgy vélte, a Fidesz vezette Pest megyei önkormányzat 6,5 millió forintért "elkótyavetyélt" egy siófoki nyaralót.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében erre reagálva ismét baloldali politikusoktól és közíróktól származó idézeteket sorolt fel.
A közlemény kitér Szili Katalin (MSZP) szavaira, aki korábban úgy vélte: "maszatolunk, és az ország azt látja rólunk, hogy szétkenünk minden felelősséget, és ezzel csak szappanozzuk magunk alatt a lejtőt".
A Fidesz ebben az esetben idézendőnek tartja Medgyessy Péter volt kormányfőt is, aki - mint mondta - attól fél, szocialista barátai "félreértik a helyzetet" (...) "Amikor magukba tekinteni, elemezni kellene, ünnepelni akarnak."
A közlemény egyebek mellett idézi Tóth Károlyt (MSZP), aki azt mondta, "tiszta szívből utálja" a korrupciót, mert "ráment az MSZP".
A közlemény Paul Lendvai szavaira is hivatkozik, aki szerint "a szocialisták és az SZDSZ-esek még a végveszély óráiban is hatalomért és pénzért marakodnak. Megérdemlik a sorsukat."
A közlemény felidézi Ba:cher Iván egyik írását, amelyben a következő mondatok olvashatóak: "Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás."
A közleményben szerepel egy Hegyi Gyulától (MSZP) származó idézet is, amely úgy szól: "az MSZP ellen összehordott, általánosító korrupciós vádak egy része könnyen megcáfolható. Más esetekben sajnos jogos a vád."