Óriási Fidesz-győzelem, az MSZP a parlamenti küszöb alatt
Érvényes a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója Csornán, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje, Gyopáros Alpár győzött 79,71 százalékos szavazati aránnyal. Az MSZP öt százalék alá került.
Dátum: 2009-11-22 21:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:36.620187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 19.00 órás urnazárást követően a szavazókörökben összesítették a voksokat, eszerint 11373 fő, a választásra jogosultak 25,19 százaléka szavazott ma Csornán és környékén az időközi országgyűlési képviselőválasztáson.
A második választási fordulóban tehát elment szavazni a körzet választópolgárainak több mint egynegyede, így a választási forduló érvényes és eredményes.
A jelöltek közül - a várható eredmény szerint - a legtöbb érvényes szavazatot, az összes érvényes szavazat 79,71 százalékát Gyopáros Alpár, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta, így ő követi dr. Áder Jánost.
A Jobbik színeiben induló Takács Krisztiánra 10,53 százalék voksolt, az MSZP jelöltje, Balogh Csaba a szavazatok 4,64 százalékát, míg a Civil Mozgalom jelöltje, Demjén Mihályné 3,87 százalékot kapott. Legkevesebben -1,26 százalék - a MIÉP színeiben induló Molnár Tivadarra szavaztak - közölte a Területi Választási Iroda.