Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megidézik a középkori váréletet Hollókőn

Hollókő középkori várában májustól megelevenedik a korabeli várélet, amelyhez várjátékok, történelmi kalandtáborok és fegyverbemutatók kapcsolódnak a Szent László Lovagrend közreműködésével.


Dátum: 2003-04-29 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:27.938317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állami tulajdonú várat üzemeltető Nógrád megyei Hollókő önkormányzata egyelőre egyéves szerződést kötött a gyömrői székhelyű Szent László Lovagrenddel - ismertette Szabó Csaba polgármester.

Hozzátette: ha sikeres lesz az együttműködés, tíz évre szeretnék meghosszabbítani a szerződést. A váréletet bemutató lovagrend három tagja Hollókőre költözött, velük minden nap találkozhatnak a látogatók.

Polgár Péter, a lovagrend vezetőjének tájékoztatása szerint az alsó várudvaron mutatják be a vitézi életet és a viselettörténetet. A látogatók kipróbálhatják a fegyvereket, a nyílpuskát, a hajítódárdát és a hajítóbárdot, felpróbálhatják a pajzsot és a sisakokat.

Az iskolásoknak, illetve más érdeklődő csoportoknak fegyverbemutatóval egybekötött rendhagyó történelemórát tartanak.

Évente öt ünnepi várnapot szerveznek, az elsőt május 1-jén. Ezeken a programokon teljes létszámban vesz részt a 15 tagú Szent László Lovagrend, bemutatkoznak a korabeli zenét megszólaltató együttesek, valamint zászlóforgatók és táncosok.

Mindezek mellett történelmi kalandtáborokat szerveznek Hollókőn tízéves kortól felső korhatár nélkül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek