Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két fontos győzelem egy nap alatt

Magyarország változást akar, és a sok helyi változással majd az országos változás is be fog következni - szögezte le Szijjártó Péter.


Dátum: 2009-11-23 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:48.652664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Két fontos győzelem egy nap alatt (Kocsis Máté, Gyopáros Alpár, Szijjártó Péter)

Az MSZP 4,6 százalékot szerzett Csornán, azaz még a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot sem érte el - mutatott rá a képviselő. Gyopáros Alpár Csornán 79 százalékot ért el, Kocsis Máté pedig a szavazatok 67 százalékát szerezte meg Józsefvárosban.

Az embereknek elege van már a kormányból, elege van a szocialisták tevékenységéből - jelentette ki Szijjártó Péter, aláhúzva: Magyarország változást akar, és a sok helyi változással majd az országos változás is be fog következni.

Józsefvárosban tegnap véget ért egy korszak, hiszen a rendszerváltás óta még nem volt fideszes polgármestere a kerületnek - fogalmazott Kocsis Máté, leszögezve: számára ez egy lehetőség, mert hisz abban, hogy egy élhető, szerethető és biztonságos Józsefvárost hozhat létre.

Megköszönte a lehetőséget a józsefvárosiaknak, amit tőlük kapott, és tudja, nekik tartozik felelősséggel, így az esküt is nekik fogja letenni - mondta Józsefváros újdonsült polgármestere.

Gyopáros Alpár megköszönte a rá szavazó 11.300 választónak a bizalmat. Kijelentette: fontos az eredmény azért is, mert a szocialisták mindent megtettek annak érdekében, hogy érvénytelen legyen a választás. Elmondta azt is, hogy számára nem az ellene induló ellenjelöltek, hanem a közöny a legnagyobb ellenfél. Az a közöny, melyet éppen a szocialisták építettek fel.

Újságírói kérdésekre válaszolva Kocsis Máté elmondta: minden eddig szerződést felül fognak vizsgálni a kerületben. Legsürgetőbb teendője a közbiztonság rendbetétele - szögezte le.

Gyopáros Alpár elmondta: számára a legfontosabb dolog a csornai elkerülő út megépítése, mert a városon keresztül haladó főútvonal hatalmas forgalmat bonyolít, komoly problémákat okozva ezzel a település lakosságának.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 964, 'source_type': 'media', 'source_id': 4016, 'target_type': 'article', 'target_id': 94583, 'relation_type': 'describes'}