A Fidesz garantálni fogja a rendet Magyarországon
Ha a Fidesz nyeri a 2010-es választásokat, kistérségi rendőrséget hoz létre, háromezer új rendőrt vesz állományba, Miskolcon állandó készenléti rendőrséget fog állomásoztatni, és a Büntetőtörvénykönyvet is szigorítja. Erről Lázár János beszélt napirend előtti felszólalásában hétfőn.
Dátum: 2009-11-23 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:51.514611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha a Fidesz 2010-ben elnyeri a választók bizalmát, akkor az első döntések között lesz, hogy szeptember 1-jétől bevezetjük a kistérségi rendőrség fogalmát, amely Sajóbábonyban erős, állandó rendőri jelenlétet hoz, mint az ország közel 200 kistérségében mindenhol" - hangsúlyozta az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke.
Tájékoztatása szerint pótolni fogják a hiányzó háromezer rendőrt, Miskolcon állandó készenléti rendőrséget készülnek felállítani, a jogkövető magatartás kikényszerítése érdekében pedig a Büntetőtörvénykönyv szigorítását tervezik.
"Magyarországnak rendre van szüksége, és a Fidesz ezt garantálni fogja" - tette hozzá.
Lázár János a közelmúlt etnikai konfliktusaira utalva azt mondta, hogy "Sajóbábony az MSZP szimbóluma", "a gyenge állam következménye", és azt jelenti, hogy a szocialisták képtelenek az országot kormányozni, az emberek biztonságát garantálni.
Mint hangsúlyozta, képtelenek megoldani a rendőrség létszámhiányát, a rendőrségnek a szükséges forrásokat biztosítani, Borsod, Heves, Baranya és Szabolcs megyékben pedig rendet tenni, "ott, ahol a rendőrséget csapaterőben szinte hetente kell alkalmazni".
"Önökre jellemző módon a jó és okos kormányzás jegyében a csapaterő Szombathelyen állomásozik" - jegyezte meg.
Hozzátette: a szocialisták a törvények visszatartó erejét is képtelenek megteremteni, és emiatt "ma Magyarország bizonyos térségeiben nem a jog, hanem a bűn az úr".
"Nyolc évnyi kormányzás után az emberek félelemben és remény nélkül élnek, mert nincs esélyük a normális életre" - fogalmazott.
Vajon a magát baloldalinak és liberálisnak nevező kormány mit tett Borsod megye fölzárkóztatása vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek érdekében, hány új munkahely született Borsod megyében? - tette fel a kérdést.
"Az önök integrációja egy területen azonban kimondottan sikeres volt: megpróbálták elfogadtatni a magyar társadalommal az alkalmi lopások és a megélhetési bűnözés fogalmát, és ehhez nyakló nélkül biztosították a szociális segélyt. Önök egy új integrált életformát hoztak létre: a szociális segély és a bűnözés integrációját" - fejtette ki Lázár János.