Magára maradt az MSZP Budapesten
Az MSZP lényegében tönkretette a budapesti városüzemeltetést, a Fővárosi Önkormányzatban 12+3 évig soha nem volt kíváncsi az ellenzék álláspontjára, most egyedül maradtak - áll Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnökének és Bagdy Gábor, társelnök közleményében.
Dátum: 2009-11-23 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:56.643886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetésére az SZDSZ és az MSZP kapott felhatalmazást 2010-ig. Ez tehát a választások küszöbén is az ő felelősségük - hangsúlyozta közleményében a két politikus. Az MSZP lényegében tönkretette a városüzemeltetést, majd látványos vásári ünnepségek keretében álságos paródiát mutat be, mintha önmaga lenne saját rombolása újjáépítőjének megszemélyesítője. Mivel az MSZP másfél hónapja szinte megszakítás nélkül valótlanságokat kommunikál, így az úgynevezett "ötpárti egyeztetéseket" csakis félrevezető akciózásnak, a vezetői felelősség zavaros szétterítésének kísérleteként lehet értelmezni - mutattak rá.
Kiemelték: a Fidesz-KDNP frakciószövetség ezeken az "ötpárti" egyeztetéseken nem vesz részt. Az MSZP a Fővárosi Önkormányzatban 12+3 évig soha nem volt kíváncsi az ellenzék álláspontjára, most már fogyasszák maguk, amit főztek.
A felügyeletük mellett csődközeli helyzetbe sodródott BKV-t a szocialisták most is újabb visszafizetendő hitellel kívánják "stabilizálni". Ha meg is szerzik a hitelt, az nem más, mint újabb adósságnövelő kölcsönpénz. Csak a későbbi nehézségeket fokozza - hívta fel a figyelmet Tarlós István és Bagdy Gábor.
A város konkrét működési problémái vonatkozásában az ellenzék - az eddigi, jobbára közgyűlési keretek közt - továbbra sem kíván destruktív magatartást felvenni, de nem fogja támogatni például a szocialisták megdöbbentő méretű közszolgáltatási díjemelési elképzeléseit - húzták alá a közleményben.