Az ígéret és a valóság között óriási a szakadék
A munkanélküliség növekedése hónapról hónapra egyre aggasztóbb méreteket ölt - emelte ki interpellációjában ki Bernáth Ildikó.
Dátum: 2009-11-23 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:05:59.387714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzáfűzte: a KSH adatai szerint 13 éves csúcson van a munkanélküliség, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein 570 ezer munkanélküli próbál magának munkát keresni, a kormányzat pedig teljes tehetetlenséggel szemléli az eseményeket, ahogy teszi ezt a mélyrepülésben lévő hazai gazdasággal, a bajba jutott hitelesekkel.
A fideszes szakpolitikus felidézte, egy évvel ezelőtt arra próbált választ kapni az akkori szakminisztertől: miért egy volt szocialista politikus jutott egyedüli meghívottként pályázati forráshoz az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál? A pályáztatás körülményei, és a megismert részeredmények már akkor is felháborítóak voltak - jegyezte meg Bernáth Ildikó, hozzátéve: azóta a Vadász János által vezetett Szenior Foglalkoztatási Szövetség tevékenysége, és ezzel együtt a pályázati időszak lezárult. Az akkori kritikák pedig beigazolódtak - húzta alá.
A volt kormánybiztos által vezetett szervezet 90 millió forint pályázati támogatás fejében vállalta, hogy országosan 100 helyen hoz létre és működtet klubokat a 45 év feletti álláskeresők számára, rendezvények és munkaerő-közvetítés segítségével pedig 13 ezer "szenior" (azaz 45 év feletti) álláskeresőt juttat fix kereseti lehetőséghez - emlékeztetett Bernáth Ildikó.
Leszögezte: az ígéret és a valóság között azonban óriási a szakadék. A 100-as klubhálózat nem jött létre maradéktalanul, a működő klubhelységek döntő részét is közintézmények, munkaügyi központok tartják fent. További rendezvények szervezésére már nem kerül sor, a Szövetség munkatársai pedig szétszéledtek - fejtette ki Bernáth Ildikó. És ami a legszomorúbb és a legfelháborítóbb - fűzte hozzá -, hogy mindezek eredményeként a szövetség vezetőjének állítása szerint is összesen ezer 45 év feletti munkanélküli helyzete változott meg, de csak átmenetileg.
Ez messze elmarad a vállalt 13 ezertől, és vajmi keveset segít az idősebb munkakeresők rohamosan növekvő, százezer feletti táborán - jelentette ki.
Végül az alábbi kérdésekkel fordult a miniszterhez: még mindig helyesnek tartja-e, hogy kizárólag egy volt szocialista politikust juttattak forráshoz ezen a pályázaton? Meddig tart még a közpénzek elherdálása? Mikor számoltatják el a volt szocialista kormánybiztost a 90 millió forint felhasználásáról?
Herczog László válaszában közölte: a programot 63,45 százalékos megvalósulással fogadja el az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány munkaszervezete által végzett helyszíni ellenőrzés alapján, és kéri, hogy 32 millió 895 ezer forintot utaljanak vissza a Munkaerőpiaci Alap javára.
Bernáth Ildikó viszontválaszában feltette a kérdést: hogy lehet az, hogy munkahely megőrzésére nincs pénz, munkahelyteremtő beruházásokra nincs pénz, bukott szocialista politikusok támogatására van pénz, még akkor is, ha börtönben ülnek.
Bernáth Ildikó a miniszteri választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 181 igen, 158 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett megszavazta annak elfogadását.