Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vagyonkezelőnél folytatódik az ámokfutás


Dátum: 2009-11-23 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:06:00.084357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél folytatott belső vizsgálat eredményeként megállapításra került, hogy törvénysértő módon bontották fel és értékelték a Pest megyei 2500 hektáros területre kiírt haszonbérleti pályázatokat. A vagyonkezelő belső vizsgálata, azonban nem a valódi felelősöket nevezte meg, hanem azokat a személyeket, akik a tényleges felelősök utasításai alapján jártak el. Ismételten azokkal a kishalakkal akarják "elvitetni a balhét", akik végrehajtották a nagyok utasításait.

A valódi felelősök: Benedek Fülöp a vagyonkezelő földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese és Kamarás Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatója, akik szintén aláírták a visszadátumozott ügyiratot, és tudniuk kellett a pályázatok idő előtti felbontásáról.

Ők viszont továbbra is sérthetetlennek tekinthetők. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt felügyelő pénzügyminiszter, Oszkó Péter továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy a korrupciós gyanús földügyek megszűnjenek a vagyonkezelőnél, és a vagyonkezelő a jogszabályi előírásoknak megfelelően működjön. Oszkó Péter pénzügyminiszter a Bajnai-kormány tagjaként hagyja, hogy a vagyonkezelőnél folytatódjon az az ámokfutás, amely a föld eladásával és haszonbérbe adásával kapcsolatos, és hagyja, hogy a valódi felelősök büntetlenül folytassák tovább az állami vagyon elherdálását.

A vagyonkezelőnél lefolytatott belső vizsgálat megállapításai következtében meghatározott személyi felelősségre vonások a Gyurcsány-Bajnai kormány alkalmatlanságát és tehetetlenségét igazolják az állami földek értékesítése során, teret adva a szocialista agrárlobbi nyomulásának az állami földek megszerzéséért.

Dr. Budai Gyula

MAGOSZ szövetségi igazgató

Kapcsolódó elemek