Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élők menete Auschwitzban a holokauszt emléknapján

A dél-lengyelországi Oswiecimben, az egykori Auschwitzban a holokauszt emléknapján, kedden 12. alkalommal rendezték meg az élők menetét, amelynek élén idén Móse Kacav izraeli és Aleksander Kwasniewski lengyel államfő haladt.


Dátum: 2003-04-29 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:28.859083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykori auschwitzi koncentrációs táborból a szomszédos birkenaui (Brzezinka) volt megsemmisítő táborba vezető három kilométeres utat idén mintegy két és fél ezren tették meg, túlnyomórészt Izraelből és a világ sok országából érkezett zsidó fiatalok, valamint lengyel kortársaik.

A két államfő az indulás előtt koszorút helyezett el a halál falánál, ahol a hitleristák mintegy 20 ezer foglyot végeztek ki, Kacav pedig egy nyírfát ültetett el az egyik blokk előtt. A menet, melyben idén ott haladt Ács Tamás, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára is, a kosszarvból készült zsidó kürt, a sófár hangjára indult el.

Birkenauban a résztvevők megemlékezést tartottak az áldozatok emlékművénél, ahol a két államfő beszédet mondott. A lengyelek különös kötelességüknek érzik az emlékezést a holokausztra - mondta Kwasniewski -, mert a világon szétszóródott zsidóság háromnegyede és a megsemmisítő táborok áldozatainak jelentős része is innen származik.

Auschwitz a kegyetlenség, lelketlenség, gonoszság, a szenvedés, a terror és az embertelen elnyomás legnagyobb jelképe - mondta Kacav, aki szerint az antiszemitizmus Európa, az emberiség és a zsidó nép számára a legnagyobb fenyegetést jelentette.

Az élők menete hagyományosan a zsidó halotti ima, a kaddis elimádkozásával és emlékmécsesek meggyújtásával ért véget.

Az auschwitzi koncentrációs táborban és a hozzá kapcsolódó altáborokban a legújabb kutatások szerint legkevesebb 1,1 millió embert pusztítottak el. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó (köztük 350-400 ezer magyarországi zsidó), 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű személy.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek