Matolcsy: jövőre más ország, más jegybank
Az angolszász társadalmi modellre váltana Magyarország, s ezt már a következő után jövő kormány sem tudná visszafordítani, takarékszövetkezek aranykora jönne, kevesebb közszolga dolgozna magasabb fizetésért, s a kormányzatnak Audik helyett olcsóbb típusok szolgálnának - derül ki többek között Matolcsy Györgynek, a Fidesz vezető gazdaságpolitikusának az FN.hu-nak adott interjújából.
Dátum: 2009-11-24 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:06:09.880290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
-Sokat beszélnek a Fidesz politikusai adóreformról, s részben ezzel összefüggésben államreformról. Hogyan nézne ki a Fidesz-féle államreform?
- Mindenekelőtt szögezzük le: szükség van az államra. Persze nem olyanra, mint a mai magyar állam, amely a térségbeli államok közül a legtöbbet költi magára, s egyben a legalacsonyabb hatékonysággal is működik. Lényegesen karcsúbb, okosabb, hatékonyabban működő, de erősebb államra van szükség.
- Mennyivel karcsúbbra?
- Három elemében mindenképpen karcsúbbra. Először is: a jegybanki alapkamatok és általában a kamatszint csökkentésével az államadósság utáni kamatfizetést kellene csökkentünk. Másodszor: az állam önmagára is nagyon rosszul és sokat költ, tehát legalább 25-30 százalékkal lehetne növelni a hatékonyságot. Harmadszor: az állami bürokráciát le kell építeni. Csaknem 8000 állami feladatot fogalmazott meg az Államreform Bizottság, ennek legalább a negyede, 2000 feladat teljesen felesleges.
...
A teljes interjút az FN.hu-n olvashatja el.