Szaddám Huszein rövidesen "üzen a nemzetnek"
Egy eddig ismeretlen iraki szervezet az Al-Kudsz al-Arabi című londoni kiadású lap keddi számában megjelent levele szerint Szaddám Huszein, a megbuktatott iraki elnök hamarosan üzenetet intéz az iraki nemzethez.
Dátum: 2003-04-29 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:29.468000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szaddám Huszein elnököt nem ölték meg. Ma is él. Üzenetet intéz az irakiakhoz és a nemzethez a következő 72 órában" - írta a magát Iraki Ellenállás és Felszabadításnak nevező szervezet vezetősége, hangsúlyozva azonban, hogy nem tekinti magát a megbuktatott iraki kormány utódának.
A levél szerint Szaddám Huszein "immár tisztában van azzal, hogy egyes iraki vezetők régóta kapcsolatban álltak az amerikai és brit titkosszolgálatokkal".
A levéllel kapcsolatban az AFP megjegyzi, hogy az Al-Kudsz al-Arabi főszerkesztője, Abdel Bari Atvan köztudottan Szaddám Huszein híve. A francia hírügynökség emlékeztet arra is, hogy Tárik Aziz volt iraki miniszterelnök-helyettes, aki a múlt csütörtökön adta meg magát az amerikai erőknek, azt állította fogvatartóinak, hogy az iraki diktátor él, legalábbis "április első felében" még életben volt.
MTI - fidesz.hu