Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch Tamás az olimpia védelmében

Deutsch Tamás kiemelte: a kormányzat azért nem akar olimpiát, mert a szocialisták és a szabad demokraták nem tudják megbocsátani, hogy a 2012-es olimpia megrendezésének gondolata az előző kabinettől, illetve a Fidesztől származik. A fideszes politikus Kuncze Gábor SZDSZ-elnök és Jánosi György sportminiszter keddi parlamenti, napirend előtti hozzászólásaira reagált.


Dátum: 2003-04-29 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:29.779905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ-es képviselő megerősítette korábbi kijelentését, miszerint megvalósíthatatlan, képtelen ötletnek tartja, hogy Magyarország 2012-ben olimpiát rendezzen. Jánosi György közölte, szeretné, ha Magyarország belátható időn belül rendezhetne olimpiát, de a 2012-es évet ő sem tartja reálisnak. Deutsch Tamás hangsúlyozta, hogy politikai hiúság és sértettség miatt nem akar a jelenlegi kabinet olimpiát. Mint mondta, az elmúlt egy évben is érezhető volt az SZDSZ és az MSZP részéről a politikai dacosság. A politikus úgy fogalmazott: lassan kitalálják azt a politikai koreográfiát, hogy miként mondjanak nemet a 2012-es olimpiai pályázatra. Szerinte e koreográfia keretén belül az SZDSZ és Kuncze Gábor durvaságokat mond, az MSZP és Jánosi György pedig széttárja a karját és sajnálkozik.

A politikus utalt arra, hogy az elmúlt napok felmérései szerint a magyarok szinte kivétel nélkül támogatják az olimpiarendezés gondolatát, a többség pedig azt is, hogy Magyarország a 2012-es olimpiát pályázza meg. Kitért arra, hogy az elkészült megvalósíthatósági tanulmány alapján Magyarország képes lenne olimpiát rendezni és eséllyel pályázna a rendezésre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek