Újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak
Azzal, hogy Mesterházy Attilát javasolja az MSZP elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének, tovább folytatódik, újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak.
Dátum: 2009-11-24 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:06:26.952383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője kedden Budapesten, egy sajtótájékoztatón kérdésre úgy fogalmazott: Mesterházy Attila, az MSZP jelenlegi parlamenti frakcióvezetője pontosan egyet jelent a múlttal, egyet jelent a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal, azokkal a megszorításokkal, amelyek "megkeserítik" az emberek életét, és amelyek lehetetlenné teszik az ország növekedését az elkövetkezendő időszakban.
A fideszes politikus emlékeztetett: Mesterházy Attila korábban Gyurcsány Ferenc helyetteseként dolgozott az ifjúsági és sportminisztériumban. Hozzátette: Mesterházy Attila az országgyűlési kulcsfigurája a megszorító intézkedések parlamenten keresztül való áterőszakolásának, hiszen ha az általa vezetett MSZP-frakció nem támogatta volna, nem támogatná a brutális megszorító intézkedéseket, akkor azok nem lépnének életbe.
Mesterházy Attila ahhoz a múlthoz tartozik, amelyet a magyar emberek le akarnak zárni - mondta Szijjártó Péter, aki szerint a szocialista politikus jelölése azt mutatja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc volt kormányfő hatalomba való visszatérését próbálja előkészíteni.
Szijjártó Péter a költségvetési módosító indítványokról szóló hétfői szavazásokkal kapcsolatban kérdésre azt mondta: a Fidesz egy veszélyes büdzsén próbált javítani annyit, hogy arra az átmeneti időszakra, amíg ez a költségvetés hatályban lesz, valamilyen könnyítést elérjenek a családok számára. A kormánypártok azonban ebben nem voltak partnerek, és a kabinet úgy döntött, hogy a költségvetés visszavonásáig hátralévő néhány hónapra se kapjanak könnyítést a magyar családok - fűzte hozzá.