Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyorsabb számátvitel, erősebb jogok az internet-használóknak

Üdvözüljük, hogy az Európai Parlament mai plenáris ülésén a brüsszeli Fidesz-delegáció egyhangú támogatása mellett végleg jóváhagyta a telekommunikációs jogszabálycsomago. Gyürk András sajtóközleménye.


Dátum: 2009-11-24 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:06:27.324428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Örömteli fejlemény, hogy az új keretszabályozásnak jelentős fogyasztóvédelmi vívmányai vannak. Átláthatóbbá válnak a szerződések, emellett a szolgáltató-váltást követően egy nap alatt lehetőséget kell biztosítani a számhordozásra.

Az új uniós keretszabályozás fontos elemeket tartalmaz az internethasználattal kapcsolatban. Az internet-hozzáférést csak szükség esetén, arányos mértékben, tisztességes és pártatlan eljárás keretében lehet majd korlátozni. A telekommunikációs keretszabályozás révén először jelenik meg uniós dokumentumban az internethasználatra, mint alapvető jogra történő utalás.

Meggyőződésünk, hogy a versenyképesebb telekommunikációs szabályozás a magyar társadalom számára számos területen érzékelhető változást hozhat. Csökkentheti pénzügyi terheket, javíthatja az oktatás minőségét. A vezeték nélküli internet fokozottabb térnyerése egyúttal segítheti a legelmaradottabb térségek felzárkózását.

Kapcsolódó elemek