Új EU-biztos: illetékes a kisebbségek védelmében
A nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmére is kiterjed majd az új, az alapvető emberi jogokkal foglalkozó európai biztosi portfolió - jelentette ki az Európai Parlamentben kedden José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Dátum: 2009-11-24 22:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:06:32.238168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gál Kinga (Fidesz) erre vonatkozó kérdésére válaszolva a következő bizottsági testület összeállításán dolgozó Barroso egyértelmű igennel válaszolt. Hozzátette, hogy az alapjogokkal foglalkozó biztos kiemelten kezeli majd a diszkrimináció és a kisebbségekkel kapcsolatos ügyeket.
Közleményében Gál Kinga úgy fogalmazott, hogy az emberi és kisebbségi jogok közösségi jogi megerősítése kezdődik a Lisszaboni Szerződés december elsejei életbe lépésével.
A szerződés vitájában felszólalt Tabajdi Csaba (MSZP), aki egyebek között azt hangoztatta: a dokumentum egyik legfontosabb újítása a jogilag kötelező érvényű alapjogi EU-charta hatályba lépése, amely európai szinten rögzíti egyebek között a többnyelvűség elvét, a nyelvi jogok tiszteletben tartását.