Helyben jár a kormány gazdaságpolitikája
A kormány gazdaságpolitikáját helyben járás jellemzi: azok a célok, amelyeket egy évvel ezelőtt maga elé tűzött, nem teljesültek, sőt néhány területen romlás következett be - mondta Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetvezetője miskolci sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-04-29 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:30.680288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály kiemelte: bár még nincs baj a magyar gazdaságban, azonban könnyen kialakulhatnak problémák, amennyiben folytatódik a "koncepciótlan, rugalmatlan gazdaságpolitika". Mint mondta, romlott a magyar gazdaság versenyképessége, az előző évet az elmúlt 13 év legnagyobb mértékű deficitjével zárta a kormány, az államháztartás egészét tekintve 9,6 százalékos volt a hiány nagysága.
- A Medgyessy-kormány hatalomra kerülésekor még arról beszélt, hogy mintegy 4,5 százalékos fenntartható gazdasági növekedés szükséges ahhoz, hogy a jóléti intézkedések megvalósuljanak, ezzel szemben jó, ha 3,5 százalékos lesz a növekedés - mondta a politikus. Varga Mihály rendkívül kedvezőtlen tendenciának ítélte azt is, hogy az elmúlt tizenhárom évben először, 2003-ban nettó működő tőkét vontak ki az országból, multinacionális cégek magyarországi gyáraikat zárták be, aggasztóan nőtt a munkanélküliség.
- Jelenleg 267 ezren vannak állás nélkül, és ami különösen elgondolkodtató, minden ötödik munkanélküli pályakezdő, 25 éven aluli - tette hozzá. Jelezte, az év első két hónapjában a folyó fizetési mérleg hiánya mintegy 670 millió eurót tett ki, és jelentős mértékű egyensúlyromlás következett be. - Az uniós csatlakozásig még egy éve van az országnak, ám úgy tűnik, hogy a kormány bizonyos tekintetben nem a felkészülésre koncentrál - jegyezte meg.
MTI - fidesz.hu