Lenyúlás, alkalmatlanság és hazudozás
Az egészségügyi intézmények beszállítói között több szocialista cég tűnt fel az utóbbi időben, ami egyértelműen mutatja, az MSZP-sek lenyúlásra használják az ágazatot - mutattot rá újságírók előtt Pesti Imre.
Dátum: 2009-11-25 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:06:42.999710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa kitért arra is, a H1N1 világjárvány esetében sem tapasztalható másfajta kormányzati hozzáállás. Mint mondta, az influenzavírust is lenyúlásra használja fel a kormány, hiszen egy ismeretlen tulajdonú off-shore cégtől drágábban vásárolja meg a kormány a vakcinát, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) pedig öt-hatszoros áron árulja a vakcinát az embereknek. Pesti Imre arra szólította fel Oszkó Pétert, hozza nyilvánosságra az Omninvest tulajdonosi körét.
A fideszes honatya végül arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyi intézmények beszállítói között több szocialista cég tűnt fel az utóbbi időben. Példaként a János kórházat említette, ahol korábban öt jogi tanácsadói irodával is kapcsolatban álltak, ennek ellenére nemrég két újabb szerződést is kötöttek, a Bárándy, illetve a Csiha Judit ügyvédi irodával mintegy 100 millió forint értékben. Ez az összeg 10-15 rezidens fizetését biztosította volna - jegyezte meg Pesti, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szocialista politikusok nem kímélik az egészségügyet sem. Az egészségügy nem eladó és nem széthordható - zárta gondolatait a honatya.