Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Termőföld-értékesítési moratóriumot kezdeményez a Fidesz

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében lévő földterületek további értékesítésének, tartós bérletbe adásának felfüggesztését kezdeményezi a következő országgyűlési képviselőválasztás eredményének kihirdetéséig, illetve az új kormány hivatalba lépésének napjáig a Fidesz.


Dátum: 2009-11-25 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:06:45.857014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Turi-Kovács Béla és más fideszes országgyűlési képviselők által jegyzett, a parlamenthez kedden beterjesztett önálló indítvány indoklása szerint a földértékesítés jelenlegi szabályozását, annak módját az érdekeltek, így különösen a társadalmi szervezetek vitatják.

A termőföldre vonatkozó jelenlegi elővételi szabályok, illetve törvényi rendelkezések a földet hivatásszerűen művelőket hátrányosan érintik - olvasható a dokumentumban.

Az előterjesztők szerint az "utóbbi hetek eseményei azt bizonyítják, hogy számos földértékesítés, illetve az állami földek tartós bérbe adása esetén alapos gyanúja merült fel annak, hogy az értékesítések a hatályos jogszabályok megkerülésével vagy megszegésével történhettek".

A közvélemény általános nyugtalanságát váltotta ki, hogy közel a következő országgyűlési képviselő-választáshoz az állami földek olyan kiárusítása, tartós birtokba adása folyik, amely a jogszabályi rendelkezésekkel, a társadalmi igazságossággal nem egyeztethető össze - áll a javaslat indoklásában.

Kapcsolódó elemek