A magyar gyermekek az Európai Unió legszegényebbjei
A magyar gyermekek a népesség egészéhez viszonyítva szegényebbek, mint a többi európai országban. A családtámogatási rendszer sokakat óv meg a még mélyebb szegénységtől, bár az alapprobléma a gyermekes családok alacsony foglalkoztatottsága - többek között ez derül ki abból az Európai Unió egészére vonatkozó, a gyermekek jólétét és szegénységét áttekintő tanulmányból, amelyet ma vitatnak meg Brüsszelben egy nemzetközi konferencián.
Dátum: 2009-11-26 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:07:04.486731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanulmány, amelyet a Tárki által vezetett nemzetközi konzorcium készített, áttekinti a gyermekszegénység demográfiai, munkaerő-piaci és társadalompolitikai vonatkozásait, valamint az összes országra kiterjedő összegzést mutat be az EU-országoknak a gyermekszegénység enyhítését célzó szociálpolitikai gyakorlatáról.
Angol, francia, olasz, finn és lengyel tapasztalatok alapján elemzik a jó és a rossz (sikeres és sikertelen) gyakorlatokat. A kutatást az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Európai Unió, valamint az Oxfordi Egyetem vezető kutatói értékelik.
A konferencia záróeseményeként az EU következő, spanyol és belga elnökségének képviselői mellett nemzetközi gyermekszervezetek vezetői is részt vesznek azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a tapasztalatok alapján az EU számára levonható politikai következtetéseket vitatják meg.
Mint Tóth István György, a kutatás vezetője az MTI-nek elmondta, a tanulmány az EU számára több javaslatot fogalmaz meg arról, miképpen kellene nyomon követni a gyermekszegénység alakulását az EU tagállamaiban. Mindez jó alapot adhat majd a 2011 első felében esedékes magyar elnökség számára, hogy - megfelelő politikai szándék esetén - megerősítse a gyermekszegénység figyelemmel kísérésére formálódó nemzetközi gyakorlatot.