Anna Frank titkai
Amszterdamban újabb történelmi tanulmány jelent meg arról, milyen körülmények között árulták el Anna Frankot, akit aztán a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborba hurcoltak, ahol meghalt. David Barnouw holland történész műve szerint a világsikert aratott posztumusz napló szerzőjéről készült két életrajzban eddig kifejtett elméletek történelmileg megalapozatlanok.
Dátum: 2003-04-30 07:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:31.851697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A háborús dokumentumokat gondozó holland nemzeti intézet tavaly elhatározta, hogy kivizsgálja az árulásról szóló elméleteket. Anna Frank és családja négy másik zsidó személlyel együtt 1942-től 1944-ig Amszterdamban egy lakóház hátsó épületrészében rejtőzködött, és miután rejtekhelyüket valaki elárulta, koncentrációs táborba hurcolták őket. Csak Anna apja, Otto élte túl a deportálást. A második világháború után az apa kiadta lányának naplóját, amely azóta ötven nyelven jelent meg több mint 25 millió példányban, s a hely, ahol rejtőztek, azóta emlékház, amelyet napról napra igen sokan keresnek fel. A "Ki árulta el Anna Frankot?" című tanulmány szerzője szerint még nem mondták ki az utolsó szót ebben a kérdésben. Bizonyos, hogy újabb elméletek merülnek még fel, Anna Frank ugyanis sok történész képzeletét megmozgatta. "Tartok azonban tőle, hogy soha nem fogjuk megtalálni az árulót" - jelentette ki Barnouw, akinek meggyőződése, hogy a véletlen nagyobb szerepet játszott, mint azt eddig feltételezték. A Prinsengracht-on álló lakóház hátsó épületrészére legkevesebb száz szomszéd ráláthatott. Véletlenül oda vetődött járókelők is felfedezhették a rejtekhelyet, mivel az ott megbúvók hétvégeken az elülső épületrészben is mutatkoztak - idézte véleményét a dpa.
MTI - fidesz.hu