Nemzetbiztonsági bizottsági ülés Omninvest-ügyben
A nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte Simicskó István a testület KDNP-s elnöke jövő hét hétfőre Omninvest-ügyben.
Dátum: 2009-11-26 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:07:10.541473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Simicskó István csütörtöki sajtótájékoztatóján Oszkó Péter pénzügyminiszter egy korábbi nyilatkozatát idézve azt mondta, a kormány nemzetbiztonsági eszközöket is bevetett, hogy megismerjék az oltóanyagot gyártó cég hátterét.
"Ők megismerték (...), szeretnénk megtudni mi is. Szeretnénk, ha a közvélemény is megismerné, hogy pontosan kik állnak az oltóanyagot gyártó cég mögött, és kikhez kerül az oltóanyagból befolyt pénz" - tette hozzá.
A politikus jelezte: jövő hétfőre összehívta a nemzetbiztonsági bizottság ülését, hogy a képviselők tájékoztatást kapjanak arról, milyen információk állnak mindezzel kapcsolatban a kormány rendelkezésére.
Simicskó István elmondta azt is: bár hónapok óta tudni lehet, hogy influenzajárvány fenyegeti a világot, a kormány mégiscsak kísérleti megoldásokat próbál tesztelni.
"Az oltás ügyében ugyanazok a bajok ütik fel a fejüket, mint amelyek bármely más területen is érzékelhetők ebben az országban: kiszámíthatatlanság, szervezetlenség, összevisszaság jellemzi ezt az ügyet is" - fogalmazott.
Simicskó István hangsúlyozta: a kormány a járványból is üzletet akart csinálni.
Ezt a KDNP-s képviselő szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter is elismerte, amikor úgy nyilatkozott, hogy ebben a kérdéskörben "a legfontosabb" az, "hogy mennyiért vásárolunk, mennyiért vásárolnak vakcinát".