Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Számháború Siófok közúti forgalmáról

Még csak nem is közelít a Siófok helyhatósága és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által a 7-es úton mért forgalomnövekedési adat. A szaktárca azt állítja: saját számadataik a megfelelőek, ennek ellenére mereven elzárkózik attól, hogy a város helyhatóságával közös forgalomszámlálásba kezdjenek.


Dátum: 2003-04-30 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:32.781475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eltérő adatokat mutatnak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és Siófok Város Önkormányzatának márciusi forgalomszámlálási adatai. Amíg a helyhatóság mérései szerint a múlt évhez viszonyítva 50-70 százalékkal nőtt meg a forgalom az autópálya-matrica bevezetése után Siófok térségében, a 7-es úton, addig a közlekedési tárca szerint 25 százalékos a növekmény. Ráadásul utóbbi esetében a mutató három év alatt bővült ennyit.

Kovács Ferenc, a GKM közlekedésért felelős helyettes államtitkára kedden tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere kijelentései nem a valós helyzetet rögzítették. Hozzátette: a város belső területének forgalomnövekedése elsősorban nem az M7-es autópálya díjasításának következménye, hiszen a közúti forgalom a város fejlődésével összhangban is nőtt. Balázs Árpád a Magyar Nemzetnek elmondta: csalódás számukra a minisztérium hozzáállása. Ők a tárca pozitív döntését várták, miközben azzal szembesültek, hogy a minisztérium nem segítőkész. A polgármester értetlenül áll az előtt is, hogy a gazdasági minisztérium miért nem vállal a településsel közös forgalomszámlálást.

Balázs Árpád kiemelte, hogy a közös forgalomszámlálásra korábban ígéretet tett Csillag István közlekedési miniszter. Hasonlóan vélekedett múlt pénteken Székely András, a tárca főosztályvezetője is, amikor az elviselhetetlen állapotok miatt tiltakozó négyezer siófoki aláírását átvette a polgármestertől, s kijelentette: az egyeztetett időpontban és módszerrel végzett mérést továbbra is támogatja a minisztérium.

Kedden nyílt forgalomszámlálási napot tartott az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. és a Somogy Megyei Közútkezelő Kht. Balázs Árpád ezzel kapcsolatban kiemelte: a reggel hét órakor megkezdett forgalomszámlálásról másfél órával később értesítették, így a közös mérés ismét nem valósulhatott meg. A polgármester reméli, hogy problémájuk meghallgatásra talál, s létrejön a közös forgalomszámlálás, vagy ha az nem is, legalább az önkormányzat által megadott pontokon történő mérés. Ugyanis a minisztérium mérése nem teljes körű, hiszen a Szekszárd irányából Veszprém felé haladó járművek egyetlen ellenőrzési ponton sem haladnak keresztül - tette hozzá a városvezető, majd aláhúzta: azt szeretnék elérni, hogy a Balatonvilágos és Zamárdi közötti autópálya-szakasz elkerülő útként funkcionáljon, használatáért ne kelljen fizetni, úgy, ahogy ez más települések esetében lehetséges.

A Magyar Nemzet azon kérdésére, hogy más városok esetében miért lehetett engedélyezni, hogy a sztráda elkerülő útként működjék, Kovács Ferenc a tájékoztatón azt válaszolta: Székesfehérvár esetében e lépés gazdaságilag indokolt volt, az Érdig tartó díjmentes szakasz engedélyezésére pedig azért volt szükség, mert különben a 7-es főút forgalma ellehetetlenült volna e szakaszon. A helyettes államtitkár szerint minden olyan döntés, amelynek következtében az érintetteknek fizetniük kell, csakis népszerűtlen lehet. Véleménye szerint a Magyarországon alkalmazott matricás rendszer a lehető legrosszabb megoldás, s inkább használattal arányos fizetési rendszert kellene alkalmazni.

Balázs Árpád szerint ma még az is kérdéses, hogy az idegenforgalmi szezon milyen lesz, mert ha erős, szinte biztosan bedugul a város. Kovács Ferenc megjegyezte: amennyiben valahol rendkívüli állapot következik be, hajlandók egyedileg foglalkozni a kérdéssel.

Csákó Attila - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek