Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felmondta a debreceni Fidesz az MDF-fel kötött megállapodást


Dátum: 2009-11-27 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:07:28.916898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF Debrecenben is végérvényesen szakított azzal a politikával, amely mint ideológiai kapocs 11 éven keresztül összekötötte a két párt debreceni szervezetét.

Debrecen város közgyűlésének Fidesz-frakciója és az MDF önkormányzati képviselői 2006. októberében együttműködési megállapodást kötöttek. A megegyezés célja az 1998-ban kezdődött közös munka - új szervezeti keretek közötti - folytatása, az önkormányzati képviselők tevékenységének összehangolása volt, amit a két párt közös értékrendje alapján kívántunk megvalósítani.

Az együttműködés alapelvei az elmúlt időszakban súlyosan sérültek, a két párt - értékrendjét tekintve - jelentősen eltávolodott egymástól. Az MDF országos vezetésének tevékenysége és új balliberális politikai irányvonala a korábbitól lényegesen eltérő megközelítést igényel a Fidesz és az MDF helyi szervezeteinek kapcsolatában is. 2009. november 13-án Kálmánné Szabó Katalin önkormányzati képviselő lemondott az MDF városi elnöki tisztségéről. A bejelentés egyértelművé tette számunkra, hogy az MDF Debrecenben is végérvényesen szakított azzal a politikával, amely mint ideológiai kapocs 11 éven keresztül összekötötte a két párt debreceni szervezetét.

A Fidesz debreceni frakciója a helyzet áttekintését követően 2009. november 25-i frakcióülésén a fentiek alapján egyhangúlag úgy döntött, hogy az együttműködési megállapodást november 27-i hatállyal felmondja.

Papp László

Fidesz-frakcióvezető

Kapcsolódó elemek