Feljelentést tett a szegedi Fidesz
Üzletként működő garázsokat vásárolt meg négyzetméterenként átlagosan 450 ezer forintos áron a szegedi önkormányzat; a helyi Fidesz szerint az ügylet során sérültek a város érdekei, s felmerül a bűncselekmény gyanúja is, ezért Hüvös László, a párt közgyűlési frakciójának vezetője pénteken feljelentést tett az ügyben.
Dátum: 2009-11-27 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:07:29.541475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzat 18 garázst vásárolt meg összesen 145,5 millió forintért, átlagosan 450 ezer forintos négyzetméter áron - mondta Hüvös László sajtótájékoztatóján. A politikus aláhúzta: hihetetlenül nagy a különbség a piaci ár és a város által kifizetett összegek között, ennyiből Szegeden luxuslakást vagy magántulajdonú belvárosi üzlethelyiséget lehet vásárolni. A feljelentéshez csatolt szakértői vélemény szerint a garázsok átlagos ára Szegeden alig haladja meg az egymillió forintot. Ráadásul az ingatlanok önkormányzati területen álltak, így a város csak a felépítményekért fizetett ki átlagosan 8 millió forintnál is többet - tette hozzá a frakcióvezető.
Az önkormányzat vezetői arra hivatkozva vásárolták meg a garázsokat, hogy a területen fedett uszoda épülne. Erre jelenleg azonban nincs sem állami, sem más forrás. Így a városnak lett volna ideje rendezni a helyzetet - mondta Hüvös László.