Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Okiratot hamisítanak a PM-nél?

Több mint kínos, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter egy általa aláírt levélről azt állítja, nem ő írta, sőt a tartalmát sem ismeri. A pénzügyminiszterségre már korábban is bizonyítottan alkalmatlan tárcavezetőnek távoznia kellene a posztjáról - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Bencsik János.


Dátum: 2009-11-27 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:07:31.269294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Okiratot hamisítanak a PM-nél? (Bencsik János)

A fideszes képviselő korábban Bajnai Gordon miniszterelnökhöz intézett írásbeli kérdéseket az MVM offshore cégekhez került milliárdjainak és osztalékfizetésének ügyében, ám azokra válasz - illetékességre hivatkozva - Oszkó Péter aláírásával a Pénzügyminisztériumból érkezett.

Az Index internetes hírportálnak az MVM Zrt. offshore cégekhez került milliárdjairól szóló cikksorozatának legújabb részében is idézett levekkel kapcsolatban azonban a pénzügyminiszter "ingerülten" kikérte megának a neki tulajdonított állításokat.

Hangoztatta: a leveleket "nem ő írta, nem ő írta alá, nem ismeri a tartalmukat, és nem is látta a válaszokat". Oszkó szerint egy beosztottja lehetett a tettes, akinek most majd viselnie kell a következményeket.

"Egy kabaréban ez a tevékenység még elmegy, de a kormányon, a közigazgatáson belül ez a magatartás, hozzáállás, dilettantizmus már nem kezelhető" - reagált az esetre Bencsik János.

Sajtótájékoztatóján a politikus úgy fogalmazott, hogy "egy ilyen hisztérikusan önmagából kikelő és a pénzügyminiszterségre már korábban is bizonyítottan alkalmatlan személynek le kellene vonnia a következtetéseket, és távoznia kellene a posztjáról".

A politikus szerint még azelőtt le kellene mondania Oszkónak, hogy "további összevisszaságot és káoszt okoz" az általa beterjesztett 2010-es költségvetéssel.

Bencsik a pénzügyminiszterrel ellentétben úgy vélte: "a levélen Oszkó Péter pénzügyminiszter neve található, akár ő írta alá, akár nem". "Az ő nevében, az ő nevével aláírva, nem helyettesítéssel került fel a parlament hivatalos honlapjára, úgy, mint egy hivatalos parlamenti válasz" - jegyezte meg.

"Azt már csak remélni merjük, hogy az IMF-szerződést nem hasonló körülmények közepette írta alá" - tette hozzá.

Bencsik arra is kitért, hogy Oszkó Péternek bocsánatot kellene kérnie a közvéleménytől is, hogy "elragadtatta magát", és mert az emberekben a demokratikus jogállamba vetett bizalom rendült meg, látván, hogy egy kormányhivatalban úgy születhetnek hivatalos levelek, hogy azokat az aláíró "nem látja, arról nem tud, és még neki áll feljebb".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3375, 'source_type': 'media', 'source_id': 4047, 'target_type': 'article', 'target_id': 94750, 'relation_type': 'describes'}