Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt az egykori pártvezér

Pekingben 83 éves korában elhunyt Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt volt főtitkára. Mint az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség kínai forrásokra hivatkozva jelentette, halálát szívbetegség okozta.


Dátum: 2003-04-30 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:33.401480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykori pártvezetőt, aki a radikális gazdasági reformok híve volt, 1989-ben - közvetlenül a pekingi diáklázongások véres, fegyveres leverése után - leváltották tisztségéből. Pártellenes összeesküvéssel és a lázadókkal való összejátszással vádolták meg, s emiatt több évig házi őrizetben tartották. Csao a 80-as években miniszterelnök volt, majd a párt főtitkáraként a kétoldalú kapcsolatok teljes normalizálásának időszakában tárgyalt Mihail Gorbacsov akkori első számú szovjet vezetővel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek