Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnai: Éllovasok lettünk, hozzászoktunk a válsághoz


Dátum: 2009-11-28 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:07:37.549633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éllovasok lettünk címmel Bajnai Gordon miniszterelnökkel közölt interjút helyi idő szerint pénteken a Newsweek című amerikai hetilap internetes kiadása.

"Bajnai Gordon áprilisban lett miniszterelnök, amikor elődje - aki a választások megnyerése érdekében hazudott a magyar gazdaság borzalmas állapotáról - távozásra kényszerült. Miután figyelmeztette honfitársait, hogy >>ez fájni fog<<, a 41 éves, eredetileg befektetési bankár Bajnai nekilátott egy sor merész reform keresztülviteléhez" - írta a magazin.

"A magyarok hozzászoktak a válsághoz, és mindeddig sikerült elkerülnünk az államcsődöt. Tavaly októberben, amikor a válság elért minket, Magyarországot kockázatos helynek tartották, mert a lakosságnak jelentős volt a devizaalapú hitele, és a gazdasági lehetőségeket a reformok hiánya gyengítette. De mi voltunk az egyik első ország, amely a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Bizottsághoz fordult. Ez védelmet nyújtott a pénzügyi szabadesés veszélye ellen" - mondta Bajnai a gazdasági válság magyarországi hatásait firtató kérdésre.

"Gyorsan bevezettünk három jelentős reformot: a nyugdíj-, az adó- és a szociális segélyek rendszere területén. Arra számítunk, hogy a jövő évben 3,8 százalékos lesz a költségvetés hiánya, Európában az egyik legalacsonyabb.

Kapcsolódó elemek