Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkra készek az orvosok

Az orvosok a sztrájktól sem riadnak vissza, ha a kórháztörvényt a kormány keresztülveri a parlamenten, írja a Népszabadság szerdai számában Danó Anna.


Dátum: 2003-04-30 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:33.692825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendkívüli küldöttközgyűlést hívott össze a Magyar orvosi kamara (MOK) elnöksége május 16-ára. E fórumon a küldöttek arról tanácskoznak: milyen módon gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra azért, hogy "vegyék komolyan az orvostársadalom tiltakozását a parlament előtt lévő úgynevezett kórháztörvény, illetve az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló tervezetekkel kapcsolatban". A Népszabadság úgy tudja: a kamara elnöksége levelet fogalmazott Medgyessy Péter kormányfőnek.

Eközben a köztestület egyei szervezetei sem tétlenkednek. A szabolcsi orvosi kamara hétfő óta Most és mindenkiért! Című kiáltványával országos aláírási akciót kezdeményezett. A néhány mondatos dokumentum elindítói országos demonstráció megszervezését kezdeményezik, valamint az érdekérvényesítés eszközeinek alkalmazására szólítják fel az állampolgárokat és az egészségügy szereplőit. Az aláírás-gyűjtési akcióra azután került sor, hogy április 25-én Gyenes Géza, a kamara főtitkára "vitaindító előadást" tartott a kórházak magánosításával és az orvosok jogállásával is foglalkozó jogszabálytervezetekről Nyíregyházán. A Heves megyei testület egyik vezetője, Mánya Kristóf szintén aláírásokat gyűjt, ő azonban az országos küldöttközgyűlés összehívásának érdekében. Az előző ciklus fideszes országgyűlési képviselője szerint veszélybe kerülhetnek a városi kórházak. Gyenes Géza főtitkár a Népszabadságnak elmondta: a küldöttközgyűlésig járják az országot, hogy minél több helyen közvetlenül is tájékoztassák az orvosokat, milyen következményei, veszélyei lehetnek a kamara által nem támogatott, a parlament által ezekben a napokban tárgyalt két jogszabályjavaslatnak. A főtitkár azt mondta: ha kell, a sztrájktól sem riadnak vissza.

Kökény Mihály, a szaktárca politikai államtitkára elismerte, hogy "vannak véleménykülönbségek" a parlament előtt lévő jogszabályokkal kapcsolatban az orvosi kamarával, ám szerinte ezek zöme a vitában módosító indítványokkal rendezhető.

Danó Anna - Népszabadság

Kapcsolódó elemek