Advent és Betlehem a tatabányai Fő téren
Bencsik János polgármester az összefogás fontosságát hangsúlyozta a Fő téren megjelent, több mint ezer ember előtt.
Dátum: 2009-11-30 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:07:55.510368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: nemrég tért haza szülőfalujából, Békésszentandrásról, ahol szintén közös erőfeszítéssel fejlődik a település. Az advent a készülődés, a várakozás ideje, de ahhoz, hogy az ünnep estéjére békés és szeretetteljes hangulatba kerüljünk, először mindenkinek magának kell felkészülnie - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: mindenki a feladata szerint próbálkozik, ilyen az, hogy a gyerek elkészíti a leckéjét, s persze a felnőtteknek is meg van a maguk vállalta feladatuk ebben az időben. S ezek teszik egymás szemében fontossá a velünk egy fedél alatt élők gondoskodását, s így érhetjük el, hogy karácsony napja, s az azt követő időszak szebb és jobb legyen mindannyiunk számára.
Bencsik János beszédében utalt arra is, hogy advent első vasárnapjától a városháza Fő tér felé eső oldalán december 24-ig minden nap este fél öttől kinyílik egy-egy adventi ablak, s az eseményt mindig valamilyen műsor is színesíti. A kezdeményezés a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány ötlete volt, s a város jó szívvel támogatta, hisz mindez a közösséghez tartozás érzését erősíti - mondta a polgármester.
A fából kifaragott, életnagyságú betlehemi jászol felállítását a Tatabányai Polgári Körök Szövetsége kezdeményezte, s közadakozásból valósult meg. Nagy László katolikus plébános meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját, ezt követően Szent Erzsébet óvoda kicsinyei bibliai témájú dalokat énekeltek.
Dr. Hidas János, a Tatabányai Polgári Körök Szövetsége elnöke, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés alelnöke arra emlékeztetett, hogy sokan támogattak a betlehemi jászol felállításának ötletét. Külön kiemelte két önkormányzati képviselő, Száraz Róbert és Zsidek Ferenc segítségét. Megköszönte dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző támogatását is.
Hidas János beszédében emlékeztetett arra, hogy azon a helyen, ahol mostantól a betlehemi jászol áll, húsz évvel ezelőtt még egy egészen más szobor magasodott. Az a szobor az internacionalizmust, a nemzetek szükségtelenségét hirdette, s azt, hogy az emberek közti kérdéseket osztályharccal kell megoldani. Az a régi szobor már rég halott, míg a betlehemi jászol nagyon is élő szimbólum és a szeretet üzenetét sugározza. A szónok méltatta a Móser Ernőt fafaragó, a "tősgyökeres sváb és hűséges, igaz magyar ember" munkáját, akinek műve a bibliai téma ellenére is magyar üzenetet sugároz - mondta.
Az alkotó ez alkalommal vehette át a Tatabányai Polgári Körök évente egy alkalommal megítélt elismerését, egy követ. A Tatabányai Polgári Kő elnevezésű puritán díjat mindig annak adják, aki a szövetség szerint az adott esztendőben a legtöbbet tette a nemzeti, polgári és keresztény értékekért. Ezt követően dr. Hidas János Bencsik János polgármesternek is átnyújtott egy kisméretű, jelképes betlehemi jászolt, annak jelzéseként, hogy a Tatabányai Polgári Körök Szövetsége az életnagyságú szoborcsoportot is a város tulajdonába adta át.
Ezt követően a Szilágyi Sándor református lelkész, Nagy László és Simon Péter katolikus plébánosok, valamint Schermann Gábor evangélikus lelkész felszentelte és megáldotta az adventi koszorút, majd a városháza ablaksorában kinyílt az első adventi ablak, mely egy énekeskönyvet és egy égő gyertyát ábrázol, utalva az adventi üzenetre: virrasszatok és imádkozzatok.