Visszatért az infláció az euróövezetben
Visszatért az infláció az euróövezetben novemberben: az Eurostat hétfőn közzétett első becslése szerint a fogyasztói árak 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Elemzők 0,4 százalékos növekedést vártak.
Dátum: 2009-11-30 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:06.376361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez az első alkalom tavaly április óta, hogy emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben, októberben még 0,1 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képes.
Elemzők szerint az infláció oka elsősorban a kőolaj drágulása: miközben tavaly novemberben átlagosan 60 dollár körül alakult a kőolaj ára, idén novemberben egyszer sem ment 72 dollár alá, többnyire 77 dollár körül volt.
A fogyasztói árak tovább fognak emelkedni a következő hónapokban, 1 százalék körüli mértékben, s várhatóan ezen a szinten maradnak jövőre. A maginfláció - az ingadozó energia és élelmiszerárak nélkül - viszont továbbra is alacsony marad az elemzők szerint.
Az Európai Bizottság december 16-án ismerteti részletesen az inflációs adatokat.