Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem szavazza meg a költségvetést

Nemmel szavaz a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja a 2010-es költségvetésre hétfőn az Országgyűlésben - közölte Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón, a Parlamentben.


Dátum: 2009-11-30 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:07.806449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus rámutatott: a benyújtás óta eltelt időben a büdzsé érdemben nem változott meg, ugyanolyan rossz a magyar gazdaságnak, Magyarországnak, az itt élő embereknek, mint amilyen a beterjesztés pillanatában volt. Megszorító jellegű, elvesz, "utolsó forintokat sajtol ki családoktól, emberektől" - fogalmazott.

Varga Mihály kifejtette, az ellenzéknek "váratlan támogatói" is lettek ebben a kérdésben. Ezek között említette ismert közgazdászok szombati nyílt levelét, valamint a Magyar Nemzeti Bank novemberi jelentését az infláció alakulásáról, mely szerint - mint mondta - a jegybank szakértői is úgy látják, a következő év költségvetési hiánya nem a kormány által tervezett 3,8 százalék lesz, hanem - a konszolidációs igényeket is figyelembe véve - 7 százalék körül alakul.

Hozzátette: e jelentés szerint ha semmi nem változik, és így fogadják el a költségvetést, akkor 4,3 százalék lehet a büdzsé hiánya önmagában. Ehhez társulnak még olyan tételek - folytatta -, mint például a vasút, a BKV, a garanciavállalások, amelyek 2,7 százalékot tesznek ki az MNB számítása szerint. Varga Mihály úgy fogalmazott, 2010-ben nagyon hamar elkövetkezhet az az idő, amikor a még hivatalban lévő kormánynak hozzá kell nyúlnia ehhez a költségvetéshez. Ha ez nem történik meg, akkor a következő kabinetre vár az a feladat, hogy rendbe tegye a 2010-es büdzsé számait - mondta.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "pont az a miniszterelnök vádol bennünket trükközéssel, aki már 2,6-ról 4 százalékra trükközte a hiányt".

Kapcsolódó elemek