Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért jelent előnyt az MSZP tagsági könyv?

"Miért jelent előnyt az MSZMP vagy az MSZP tagsági könyv a nemzeti kulturális intézmények vezetői megbízásánál?" - tette fel a kérdést Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez intézett interpellációjában Halász János.


Dátum: 2009-11-30 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:10.196633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Miért jelent előnyt az MSZP tagsági könyv? (Halász János)

Halász János felidézte: a választók 4,6 százaléka szavazott a Magyar Szocialista Pártra a csornai időközi országgyűlési választáson. A választók olyan döntést hoztak, mely egyértelművé teszi, hogy nem kívánnak olyan vezetőket, akiket a szocialisták neveztek ki - fűzte hozzá, megjegyezve: "nem kívánnak együttműködni önökkel és az önök által kinevezett szocialista párttagokkal".

Halász János kifejtette: ezek után a miniszter anélkül, hogy szakmai véleménnyel alátámasztotta volna a döntését a Magyar Nemzeti Galéria élére egy aktív szocialista pártkatonát nevezett ki, a Magyar Országos Levéltár élére pedig egy megbízható régi elvtársat, aki a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke szerint nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket ma a levéltár vezetőjével szemben támasztani kell.

"Hogy mennyire szűklátókörű az ön kinevezési politikája, és mennyire csak a párthoz való hűség számít önnek, azt jól mutatja, hogy ön nem törődik sem a jogszerűséggel, sem a szakmai szempontokkal" - emelte ki Halász. Hozzátette: hiszen Monok Istvánt, az Országos Széchényi Könyvtár vezetőjét, szakmai felháborodást kiváltva, a jogszabályokat megsértve váltotta le. De ugyanígy tett az Iparművészetí Múzeum vezetőjével, Takács Imrével is - jegyezte meg.

Mint fogalmazott, "a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának kinevezése is példátlan, ugyanis még sosem fordult elő, hogy ne régészt bíztak volna meg az intézmény vezetésével".

Halász János kiemelte: a legnagyobb botrány azonban a Magyar Nemzeti Galéria vezetőjének kinevezése. Mint a fideszes szakpolitikus elmondta, a miniszter olyan helyzetet teremtett, hogy el sem indult más a pályázaton. "Már hónapokkal a pályázat kiírása előtt mindenki arról beszélt, hogy nem érdemes pályázni, mert úgyis az önök embere, Csák Ferenc győz. És így is lett" - fűzte hozzá Halász János.

"De ki is az a Csák Ferenc, akit ön a Magyar Nemzeti Galéria élére kinevezett? Gyurcsány Ferenc politikai komisszárja" - jelentette ki Halász. Hozzátette: a soproni országgyűlési választáson az MSZP jelöltjeként leszerepelt, mivel a szavazatok 17,7 százalékát szerezte meg.

Halász János kifejtette: Csák Ferenc Gyurcsány Ferenc megbízottjaként a Miniszterelnöki Hivatalban a nyugat-pannóniai együttműködés koordinátora lett, majd az Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010 miniszteri biztosa. Abban az időben, amikor semmi nem épült Pécsen - jegyezte meg a fideszes politikus.

Majd Gyurcsány Ferenc Csák Ferencet az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkárának nevezte ki. Ezután szakállamtitkár lett, és ebből a pozícióból pályázta meg a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatói posztját - fűzte hozzá Halász János.

A fideszes politikus végül az alábbi kérdésekkel fordult Hiller Istvánhoz: "miért jelent előnyt az MSZMP vagy az MSZP tagsági könyv a nemzeti kulturális intézmények vezetői megbízásánál? Miért nem szakmai szempontok alapján döntött a nemzeti kulturális intézmények vezetői kinevezésekor?".

Hiller István oktatási és kulturális miniszter válaszában azt hangoztatta, hozzáértő szakembereket nevez ki.

Halász János a miniszteri választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 182 igen, 147 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett megszavazta annak elfogadását.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1468, 'source_type': 'media', 'source_id': 4053, 'target_type': 'article', 'target_id': 94825, 'relation_type': 'describes'}