Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kisemberek ellen szól a kgfb-törvény módosítása

A "kisemberek ellen szól" a gyorsított kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kárrendezéseinek szigorítása - fogalmazott Püski András (Fidesz) a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosítások részletes vitájában.


Dátum: 2009-12-01 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:16.853594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: a Pénzügyminisztérium elképzelései szerint a vétlen károsultaknak előre ki kellene fizetniük a gépkocsijuk helyreállításának költségeit, amit sokan csak hitelfelvétellel tudnának megoldani.

Kékesi Tibor (MSZP) elmondta: káresemény bekövetkeztekor, ha a kárt elszenvedő igazolni tudja, hogy gépkocsija nélkülözhetetlen a munkájához, a biztosító megtéríti a bérautó költségét.

Püski András válaszában rámutatott: a szervizekbe való eljutáshoz vidéken gyakran 80-100 kilométert kell megtenni, és ezt a biztosító nem téríti meg. Püski szerint az is problémát okoz, hogy a bérgépkocsi költségét csak a "javítás optimális időtartamára" téríti meg a biztosító, ami gyakran csak néhány óra.

Kapcsolódó elemek