Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Volt stábja állítja: Friderikusz politikailag elfogult

A vasárnap esti Friderikusz-műsor múlt héten távozott felelős szerkesztője szerint nem a második adás után elbocsátott stáb okolható az MTV új magazin műsorának politikai elfogultsága miatt, olvasható az Index internetes hírportálon. Pálinkás Szűts Róbert szerint a showman engedett a kormányzati "kéréseknek". A Friderikusz - a szólás szabadsága második adása után a gyártó View Kft. a műsor egész stábját lecserélte.


Dátum: 2003-04-30 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:35.832813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pálinkás Szűts Róbert szerint nem a stáb hibázott a műsorok előkészítése során, és nem a szerkesztő csapatot terheli a felelősség a kritikák szerint erősen kormánypártira sikeredett új Friderikusz-produkció miatt.

Pálinkás Szűts távozása után az Index megkeresésére nem kívánta kommentálni a szakítást, amelyet a hivatalos verzió szerint közös megegyezés előzött meg. A volt főszerkesztő elmondta, stábja szakmailag jó munkát végzett, ám Friderikusz Sándor több ízben engedett "kormányzati kéréseknek". Az első adás egyik vendég miniszterének engedve mondta le Friderikusz az ellenzéki exminiszterek, Szabó János és Katona Kálmán meghívását.

A Friderikusz - a szólás szabadsága második adását a gyártó cég tulajdonosa, Krecz Tibor producer jegyezte főszerkesztőként. Az adás után bejelentették, hogy a továbbiakban Lakat T. Károly felügyelete alatt a Nap-kelte csapata készíti a 13 milliós költségvetéssel készülő MTV-magazint. Gyárfás Tamás producer szerint múlt szombaton egy beszélgetésen kérte ki véleményüket a produkcióról Friderikusz Sándor. Megállapodás született arról, hogy a Nap-kelte vezetőire bízzák a műsor elkészítését. Gyárfás Tamás egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, milyen változtatásokat kíván végrehajtani a Friderikusz - A szólás szabadsága produkcióban.

Index.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek