Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó Péter szereplése a Duna Tv-ben - a Fidesz közleménye


Dátum: 2009-12-01 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:21.262784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter hétfő reggel a Duna Televízió vendége volt. A riporteri kérdésekre korrekten, legjobb tudása szerint válaszolt. A beszélgetés után távozott. Senkivel semmilyen módon nem értékelte a tévészereplést, semmit nem kifogásolt.

A műsorvezető elbocsátásáról a hírekből értesült, és felháborodással olvasta, hogy a Duna Televízió részéről őt is összefüggésbe hozták a személyi döntéssel. Az ügyben Szijjártó Péter kedden reggel rövid telefonbeszélgetést folytatott a Duna Televízió elnökével, akinek kifejezte felháborodását azzal kapcsolatban, hogy őrá is hivatkoztak egy személyi döntés indoklásában.

Havasi Bertalan

sajtófőnök

Kapcsolódó elemek