Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem a törvényjavaslatra

A Fidesz elutasítja az elektronikus anyakönyvi nyilvántartásról szóló törvényjavaslatot.


Dátum: 2009-12-01 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:24.409218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth István azt mondta, hogy nem támogatják a javaslatot, ennek okát világnézeti különbségekben, tartalmi, eljárási okokban jelölte meg.

Közölte: nem értenek egyet a hagyományos családmodell gyengítésével, ahelyett, hogy erősítenék a házasság intézményét. Kormányváltás esetén a törvény újragondolását, módosítását kezdeményezik - közölte.

Hozzátette: a szülők jogait és az életszerűséget egyaránt figyelembe kellene venni. Kitért arra, hogy a kistelepülések anyakönyvvezetőinek jelentős többletterhet hoznak a változások, amihez nem látják a forrásokat. Nem értik azt sem, miért rögzíti a javaslat, hogy munkaszüneti napon ne lehessen házasságot kötni - mondta.

Kapcsolódó elemek