Egykori III/III-as is kapcsolható az Omninvesthez
Döntő szerepet játszott az új típusú influenzavírus elleni oltóanyagot gyártó cég, az Omninvest mögött álló ciprusi cég működésében egy olyan férfi, aki az egykori III/III-as csoportfőnökségnek dolgozott - jelentette ki újságíróknak Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja kedden Budapesten.
Dátum: 2009-12-01 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:30.978778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán-kormány egykori titokminisztere saját nyomozásának eredményét ismertetve az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülését követően azt mondta: az Omninvest mögött egy AJK nevű ciprusi cég áll, amelynek a bejegyzés szerint két ügyvezetője van, és 1997. február 4-én váltott nevet. A cég két igazgatóját Marius Vardasnak és Andreas Karapatakisnak hívják. Azt, hogy ezek valós nevek-e, nem tudta megmondani. Megjegyezte, a cég arra szakosodott, hogy a ciprusi törvényes keretek között bújtassa a valós tulajdonosokat, akiknek az adatait kizárólag büntetőeljárások esetében szolgáltatják ki.
Demeter Ervin azt mondta: internet és két telefonhívás segítségével másfél óra alatt derítette ki az influenzavírus elleni vakcinát gyártó cég adatait, és tette mindezt azért, mert az NBH ezredese a hétfői meghallgatáson valótlan adatokat és neveket közölt a bizottság tagjaival.
Megemlítette, az ezredes a meghallgatáson három személyről beszélt, akik közül csak kettőt nevezett meg. Az ő "nyomozásából" viszont kiderült, hogy Marius Vardas és Andreas Karapatakis mellett egy olyan - általa meg nem nevezett - férfi is döntő szerepet játszott a tulajdonosként feltüntetett ciprusi cég működésében, aki a rendszerváltozás előtt az egykori Nemzetbiztonsági Szolgálatok III/III-as főcsoportfőnökségéhez tartozott - hívta fel a figyelmet.
Demeter Ervin azt mondta, nem tudni, hogy valójában ki az Omninvest 98 százalékának tulajdonosa, de - mint fogalmazott -, tovább fog nyomozni, és a begyűjtött információkat a közvélemény elé tárja majd.