Németh: Szlovákia felmondta a szécsényi megállapodást
A szlovák kulturális minisztérium az államnyelvtörvény végrehajtási utasításait Szlovákia belügyének tekinti. Ez a szécsényi találkozón kötött megállapodás nyilvánvaló felmondását jelenti - reagált az MNO megkeresésére a pozsonyi közleményre Németh Zsolt, visszautalva Robert Fico szlovák és Bajnai Gordon magyar miniszterelnök szeptember 10-i megbeszéléseire. A parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke hozzátette: ez szlovák részről az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) kötött megállapodás felrúgása is egyben.
Dátum: 2009-12-01 23:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:35.652656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elfogadhatatlannak és botrányosnak tartjuk" - fogalmazott Németh a szlovák álláspontot illetően. Hozzátette: a Fidesz elvárja, hogy az EBESZ ma kezdődő, athéni tanácskozásán jelen lévő Balázs Péter külügyminiszter - aki tudomása szerint a mai napon találkozik szlovák kollégájával, Miroslav Lajcákkal - határozottan lépjen föl annak érdekében, hogy Pozsony a nyelvtörvényről folytasson egyeztetést Magyarországgal és a felvidéki magyarokkal.
A szlovák fél jóhiszeműsége megkérdőjelezhető, mert nem akar egyeztetni a magyar kormánnyal - húzta alá Németh, rámutatva: a Fidesz továbbra is ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a nyelvtörvényt meg kell változtatni.