Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az amerikai elnök nem hajlandó fogadni Bajnai Gordont


Dátum: 2009-12-02 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:41.568710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Érthető, hogy Nyakó István és az MSZP irigykedik amiatt, hogy Orbán Viktor az orosz miniszterelnök után rövid időn belül a kínai alelnökkel is tárgyalásokat folytat. Még inkább megértjük a szocialisták frusztrációját, ha visszaemlékezünk Balázs Péter külügyminiszter szavaira, aki a nyáron azt mondta amerikai kollégájának: nagyon jó lenne, ha Bajnai Gordon személyesen is elmondhatná Obamának terveit és elképzeléseit. Mára kiderült: ez nem jött össze, az amerikai elnök nem hajlandó fogadni az Egyesült Államokba látogató Bajnait.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek